Komposztálótelep
Egy magyarországi nagyváros közelében régóta üzemel egy komposztálótelep, ahol, élelmiszeripari hulladékot, állati tetemeket helyeznek el. Ebből rothasztással komposztot képeznek. A folyamat során a feldolgozni kívánt anyagokat sorokba (prizmákba) rendezik, egy nyitott felületen, ahol a természetes bomlási folyamatok indulnak meg.
De mi itt a probléma?
A komposztálási technológia egyik fontos lépése a prizmaforgatás, amikor átmozgatják a rothasztott anyagokat. Ennek során rettenetes szagok szabadulnak fel. Ez a nyári időszakokban jelenti a legnagyobb gondot, amikor a tűző napon a hőmérséklet akár a 30-40 °C -ot is eléri, a rothadás során pedig a felhalmozott komposzt belső hőmérséklete akár 80 °C -os is lehet. Ilyenkor az átforgatás során a levegőbe jutó bűz, széljárástól függően akár több kilométeres távolságokra is eljuthat. A komposztálótelep az egyik nagy folyónk mentén helyezkedik el, amelynek a túlpartján több település életét is megkeserítette az ilyekor keletkező elviselhetetlen szag (nyáron egy jóízű vasárnapi ebédnek esélye sem lehetett).
Mit lehet tenni ezzel katasztrófális helyzettel?
A kihelyezett komposzt nyitott, fedetlen területen helyezkedik el a technológiai sajátosság miatt. Ez egy diffúz szagforrás, tehát nem egy büdös szagot árasztó kémény pár méteres átmérővel, amit könnyen “el lehet kapni”, hanem egy óriási felület. Itt nem működnek a szűrők, ha csak nem húzunk fel egy csarnokot több hektáros területen (képtelenség lenne a gazdasági megtérülése).
De akkor mégis mivel lehet ezt kezelni?
Az egyetlen lehetséges megoldást az ozmogén sorompós rendszer jelentette. Úgy semlegesítjük a szagokat, hogy a levegőbe egy szagtalanító koncentrátum vizes oldatát porlasztja a magasnyomású rendszer mikrocseppköd formájában. A koncentrátum egy természetes alapú, növényi illóolajokból álló keverék, mely a finoman porlasztott vízcseppek felületére “ül ki”.
A szagtalanítás folyamata a következő: a “szagtalanító részecske” magához vonzza és bezárja a szaghatást okozó nagy molekulákat. Az így képződött, nagyméretű részecskék fajsúlyuknál fogva a földre hullanak, a távozó levegő pedig szagtalanná válik.
Technikailag ez azt jelentette, hogy egy megközelítőleg 200 méteres távolságon védőkerítést telepítettünk, amelyre magasnyomású fúvókasor került elhelyezésre. Ezt a kerítést az uralkodó széljárás és a panaszos települések elhelyezkedésének figyelembevételével építettük, hogy “sorompót” képezzen a szagforrás és a szenvedő lakosok között.
A rendszer üzemelését a telephelyvezető felügyelte és irányította, így amikor prizmaforgatás volt, vagy kritikus időszak a bűzkoncentráció tekintetében, üzemelt a szagtalanító rendszer. Amikor nem volt indokolt, akkor leállították. Ezzel a rendszer üzemeltetése gazdaságos maradt.
Konklúzió
Egy komposztálótelep üzemeltetése sokszor nem egyszerű feladat, hiszen a technológiai előírások betartása legtöbbször azt jelenti, hogy komoly szaghatást hoznak létre, ami problémákat okozhat, ha a közelben települések találhatóak. Azonban, mint sok mindent, ezt is lehet orvosolni, amelyhez az első lépés az, hogy a vezetőség felismeri a problémát, és megkeres egy ezzel foglalkozó céget.
Jelen esetben egy diffúz szagforrást sikerült szagtalanítanunk úgy, hogy az biztonságosan üzemel évek óta, a lakosság felől nem érkeznek panaszok, és még a rendszer üzemeltetése is gazdaságos tud maradni.